Kicsi projekt - távíró-hálózat
Einstein bácsi így magyarázta az úri közönségnek, mi az a távíró:
Nézzék, a távíró nem más, mint egy nagyon-nagyon hosszú macska. Meghúzzák a farkát New Yorkban és a feje Los Angelesben nyivákol.
Benne van minden:
- messzire lehet kommunikálni
- azonnal lehet kommunikálni
Tök szuper. A távíró remek dolog, de mi van akkor, ha nem csak két pont között akarunk távírni? Praktikus lenne, ha nem kellene minden várost egyesével összekötni minden másik várossal, hiszen ahhoz rengeteg sok vezeték kellene!
De ha elég lenne ezeket a városokat sorban egymás után összekötni, hogy pont úgy működjenek, mint Napóleon szemaforjai. Ekkor sokkal kevesebb vezeték kellene. Egyszerűen az egyik városból megy tovább a kommunikáció a következő városig.
Pont így történt, először Amerikában, majd az első igazi nagy áttörés az Atlanti-óceán alatti kábel lefektetése volt, amivel két kontinenst, Amerikát és Európát kötötték össze.
Megtalálod a New York-London távíróvonalat?
Csináljunk egy hálózatot!
Óceánokba kábelt nem fektetünk, de mindenünk megvan ahhoz, hogy pár helyiségen át mi is készítsünk egy ilyen hálózatot. Ehhez szövetkezz a társaiddal. Mindenki csinál egy-egy egyszerű távcsipogót, és utána ezeket össze kell kötni két vezetékkel, valahogy így:
Saját hálózatunk
Mik azok a pacák ott, ahol több drót találkozik?
Megesik, hogy rajzoláskor egymást véletlen keresztezik a vezetékek, de az is lehetséges, hogy pont ott össze is kell kötni őket. A kerek pacák azt jelentik, hogy ott a vezetékeket össze kell kötni, tehát a new york-i csipogó piros drótját a hozzátartozó nyomógombbal is, és az "Atlanti-óceáni kábel" piros drótjával is össze kell kötni. A legegyszerűbb, ha a megblankolt vezetékeket összesodrod egymással.Hogyan működik ez?
Azt egyből látod, hogy minden csipogó össze van kötve egymással, tehát ha valamelyik villanyt kap, az "Atlanti-óceáni" meg a "London-Párizsi" vezetékeken át a többi is ugyanazt a villanyt kapja, és ugyanúgy csipog.
Azonban, mind a három állomáson van egy-egy elem, és egy-egy gomb. Ezzel bármely állomásról lehet villanyt juttatni a hálózatba, így ha valaki New Yorkban elkezd morzézni vele, azt Londonban és Párizsban is hallják. Ha valaki Párizsból válaszol rá, akkor azt Londonban és New Yorkban is hallják.
Nagyon egyszerű, nem? Mégis, ez minden kommunikációs hálózat alapja!
Mi az, hogy címzés?
Ezen a hálózaton mindenki minden üzenetet hall. De honnan tudja a londoni távírász, hogy egy párizsi üzenetre nem neki, hanem a new york-i távírásznak kell válaszolnia? Egyáltalán, honnan tudja, hogy az üzenet Párizsból érkezett? Hiszen bárki is nyomja a gombját, az ugyanúgy csipog mindenhol!
Valami megállapodást kellett tehát tenniük: például azt, hogy minden kommunikáció elején elmondják, hogy ők kicsodák, és az üzenetet kinek szánják. Valahogy így:
Csókolom, Gézuka vagyok, és a Krisztától szeretném megkérdezni, hogy lejöhet-e játszani.
Mivel sok Gézuka és Kriszta lehet, célszerű odatenni még, hogy melyik állomástól és melyik állomásra megy az adat, és azt is, hogy pontosan kinek szánják. Pont úgy, mint egy levél esetén.
Mi az, hogy arbitráció?
Sajnos, ha bárki bármikor elkezd morzézni, akkor könnyen "belemorzézhat" egy másik állomás adásába. Ezt úgy is nevezik, hogy "ütközés", hiszen két üzenet egyszerre akar kommunikálódni, de amit hallunk az a két üzenetből álló közös értelmetlen katyvasz.
Ezért valami szabályt kell hozni, hogy mikor szabad használni a morzénkat, és mikor nem. Ez a szabályrendszer, ami megmondja, hogy mikor és kinek szabad használni egy kommunikációs csatornát az arbitráció.
Jelen esetben ez annyiból áll, hogy a távírászok megállapodnak: csak akkor kezdik el nyomogatni a gombokat, ha fél percig tök csend van, és senki sem kommunikál. Ha ezt betartják, akkor reményük szerint nem fognak egymás üzeneteibe "belemorzézni".
Egy igazi távíró
A mi távírónk izé... igaziból nem írt, csak csipogott. A távírónak írnia is kellene, és pont ez benne a nagyszerű: hiszen magától működik, és nem kell állandóan sasolni, mint Sömmerring buborékos távíróját.
A megoldás így néz ki:
Klasszikus távíró
Azaz:
- végy egy hagyományos felhúzható óraszerkezetet, ami tud lassan forogni
- húzd fel, ez fogja a papírcsíkot húzni lassan
- végy egy elektromágnest, ami villany hatására magához ránt egy fém karocskát
- a fém karocska másik oldala pedig a papírt odanyomja egy tintás tárcsához, így ha van villany, a papíron csík lesz
Sajnos, a videóban nem tettek bele tintát, de láthatod a lassan forgó puha textillel bevont tárcsát, aminek a széle olyan, mint a filctoll. Ha picit megtintázták volna, akkor ilyen jött volna ki belőle:
