Elektronikus kommunikáció
Oké, Napóleon nyerő volt ezekkel a kis házikókkal. Csak sajnos nem volt a rendszer tökéletes. Sötétben nem lehetett használni. Minden házikóhoz kellett egy kiképzett szemaforos ember, aki fejben tudta tartani a kódtáblát, és messzire tudott sasolni, hogy lássa a mellette lévő szemafort.
Ezt sokkal jobban is lehetne csinálni. Hogy mivel? Természetesen villannyal!
Az első elem
1800-ban, mikor az emberek még lovon jártak, egy okos bácsi akinek a neve Alessandro Volta képes volt villanyt csinálni. Kortársa, Galvani bizonyos volt, hogy az elektromosság az állatokból származik - ő volt az, aki a békacombokkal kísérletezett, de Volta eleme döglött békák nélkül is tökéletesen elemként működött.
Ekkor még nem volt izzólámpa, és a villany oly sok mindenre nem volt jó. Volta, mivel a kémia is érdekelte, hamar rájött, hogy a villany képes kémiai reakciókat befolyásolni, és okozni.
Például, ha az elem két végét vízbe mártjuk, a víz molekulái felbomlanak. Az elem egyik pólusnál hidrogén, a másiknál oxigén képződik. A hidrogént pedig meg lehet gyújtani - hát nem nagyszerű?
A képen alább ilyesmi történik. A hosszú oszlop az az elem, valójában nagyon sok pici elem összekapcsolva.
Volta Napóleon császárnak mutatja be az elemet
Az első távíró
Az 1800-as években Napóleon birodalmán kívül mindenhol postagalambokkal, és lovasfutárokkal közvetítették az üzeneteket. Ezek egyike sem volt különösen gyors.
Ha már van elem, és vezeték, akkor lehetne úgy üzengetni, mint Lady Alice - de mit tegyünk a drót másik végére? Lámpát, okés, de ekkor még nem volt lámpa! Egy kreatív tudós ettől merészebbet gondolt!
A villany a vizet oxigénre és hidrogénre bontja, ami kis buborékokban pezseg. (Ha víz helyett picit savasabb folyadékot használunk, akkor még jobban pezseg.) Nincs villany - nem pezseg, van villany - pezseg. Igazán egyszerű.
No, de Lady Alece-nek elég volt egyetlen pici jelzés, hogy jöhetnek a lovagok, viszont egyetlen jelzéssel nehéz lehet teljes szövegeket, hadászati parancsokat átjuttatni messzire. Ezért Sömmerring bácsi fogta magát, és vagy 36 vezetéket használt, minden betűnek és számnak egyet-egyet.
Masszívan primitív távíró
Lássuk, miből áll ez az egész!
- a nagy oszlop az egy Volta-féle elem
- onnan a villany egy elosztó sorra jut, ahol van úgy 36 drótvég - 26 betű és 10 szám
- amelyik elosztó pontra teszik az elem drótjait, az elosztó azon dróton át megy a villany a kép bal oldalán lévő "kijelzőbe"
- 36 vezeték kell a "kijelzőig"
- a "kijelző" egy olyan edény, amiben picit savas folyadék van, és egymás mellett beérkeznek a drótok az aljára
- az edényben onnan jönnek buborékok, amelyik dróton villany van - tehát amelyik elosztó ponthoz érintették az elem drótját a másik oldalon.
A dolog kifejezetten egyszerű volt, és akár kilométerekre is működött, azonban jelentős hátránya volt, hogy 36 vezeték kellett az adó és a vevő oldal közé.
A távíró, ami sikeres lett
Két baj volt a Sömmerring-féle távíróval: nagyon esetleges volt a kijelzése, állandóan figyelni kellett, és nagyon sok drót kellett hozzá.
1832-ben vették észre, hogy a villanynak van mágneses hatása. Joseph Henry, akit nagyon elbűvölt az elektromágnes, barkácsolt is egy villanycsengőt.
Sok más tudós igyekezett mindenféle távíró-variációkat kitalálni, de a sok drót kérdését nem tudták jól megoldani, mert mindig betűkben gondolkodtak.
Samuel Morse azonban ráérzett egy nagy trükkre: ha pont a betűk számával van a baj, akkor csináljunk egy olyan kódtáblát, amiben egyetlenegy betű van. Az egyetlen áramkör, az két szál drót. Ettől kevesebből nem lehet áramkört csinálni.